Wafuku II. – öltözködjünk helyesen japán módra

Nagyon régi dédelgetett álmom vált a héten valóra, amikor véletlenül, egy online piactéren egy gyönyörű furisode-ba botlottam, ráadásul "bolondnak is megéri" áron. Korábban én is úgy voltam vele, hogy százezer yeneket semmiképp nem fogok kidobni egy olyan ruhára, amit igencsak korlátozott számú alkalommal fogok a jövőben viselni és helyette inkább a kimonó-bérlés lehetőségével fogok élni, ahol a szakértő öltöztetők még segítenek is megfelelően rám igazítani ezeket a ruhadarabokat. Mégis, a keresgélés során egy kimonó-kereskedő cég méregdrága termékei között megbújva ráakadtam egy hibás és épp ezért legalább tizedáron kínált darabra. Pár perc töprengés után végül is úgy döntöttem, hogy mivel ilyen szép mintájú ruhát még nem láttam, egy életem-egy halálom, márpedig kimonót fogok vásárolni.

Tudatos vásárlóként először persze lefordítottam a japán termékleírást és megnyugodva konstatáltam, hogy a szóban forgó ruha kinu (絹) azaz selyem, tehát nem olcsóbb poliészter cuccot próbálnak rám sózni. Ez persze felvetette azonnal a problémát, hogy ez esetben nagy valószínűséggel én sosem fogom mosni a szerzeményemet, úgy kell majd vigyáznom rá, mint a szemem fényére.

A vásárlás előtt egy további kérdésnek is utána kellett járnom, miszerint megfelel-e egyáltalán a ruha mérete. (Mivel itt egy konkrét ruháról szólt a hirdetés, nem lehetett kiválasztani a nekem szükséges méretet, hanem ellenőrizni kellett, hogy a megadott méretek rám jönnek-e.) Így megtudtam, hogy a kimonóknál használt legfontosabb méret a mitake, azaz a ruha gallértól lefelé számított teljes hossza. Azt, hogy milyen méretű kimonó lesz számunkra megfelelő a testmagasságunkból számolhatjuk ki. Elvileg a magasság plusz/mínusz 10 cm lehet a mitake hossza, de ajánlatos inkább hosszabb, mint rövidebb anyagot venni. Amikor legelőször felvesszük a kimonót, rögtön feltűnik, hogy a ruha bőven leér a földre. Nyugodjunk meg, ez később a deréktájon alkalmazott ráhajtás miatt a ruha felvételekor majd eltűnik. (Ezek alapján úgy tűnhet, hogy igazából bármekkora méretű ruha jó, de az obi felvételénél később majd láthatjuk, hogy az exkluzív megjelenéshez igenis kell az a plusz tíz centi.

Ahogy elmerültem a kimonó választás rejtelmeiben, folyamatosan ráébredtem, hogy önmagában azzal, hogy kifogtam egy megfizethető, mégis szép kimonót még korántsem fejezhetem be a vásárlást. Ahhoz, hogy itt Japánban kimehessek az utcára és ne nézzek ki komplett idiótaként - sőt, ahhoz hogy egyáltalán fel tudjam venni a ruhát - a kimonó öltözet minden egyes darabjára szükségem lesz. Ez összesen 15 alkotóelemet jelent, méghozzá az alábbiakat:

• Furisode
• Obi
• Hadajuban
• Nagajuban vagy furisode juban
• Eri shin
• Obi ita
• Date jime
• Koshihimo
• Korin belt
• Obi makura
• Obi age
• Obijime
• Eri vagy obi kurippu
• tabi
• zori

Azzal hogy a selyem furisode már megvan igazából jelentősen leszűkült a hozzá felvehető tartozékok köre mind színben mind anyagban. Megkezdődött tehát a vadászat egy harmonikus összhatás kialakításáért.

Kezdjük az egyszerűbbekkel:

A hadajuban a legalsó réteg, ami közvetlenül érintkezik a bőrrel. Vékony, fehér, általában pamutból készül és a célja, hogy az izzadságot felszívja, és ne engedje sérülni a kimonót. A felvétele kifejezetten egyszerű, deréktájon oldalt kell megkötni.

A nagajuban a középső réteg, lehet poliészter, de selyem is. A kimonó ujjának hosszánál egy-két centivel legyen rövidebb a nagajuban ujja. (Tehát egy furisode alá nem vehetünk fel például tomesode alá való alsóneműt.) 

A nagajuban hossza legyen mindenképp rövidebb a kimonó viselt hosszánál; a zsinórmérték itt a testmagasság mínusz 32 centi, de lehet akár ennél is rövidebb. A nagajuban egyetlen látható, de elengedhetetlen része az eri, azaz a fehér gallér. Ez fog két ujjpercnyi méretben a dekoltázsnál kivillanni a színes furisode alól. Egy másik fontos szerepe, hogy hátul a nyaknál a ruhát eltartsa a testtől. Japánban ugyanis a nő nyakát tartják a legvonzóbb testrésznek. (A maikók és gésák ezért egyedül ezt a területet nem festik fehérre és engedik láttatni a bőrük természetes színét.)

Ebből következően minél lejjebb ér hátul a gallér, az öltözet annál kihívóbb. Hogy kellően diszkrétek maradjunk, használjuk az ökölszabályt, méghozzá szó szerint. Ugyanis a gallér helye akkor lesz pont megfelelő, ha az öklünket hátul a gallér és a nyakunk közé tudjuk tenni. Ahhoz pedig, hogy a gallér a megfelelő helyzetben maradjon, és ne csússzon folyton előre szükségünk lesz az eri shin-re azaz a merevítőre. A nagajuban gallérja ugyanis belül üreges, két oldalt pedig nyitott, így ide tudjuk becsúsztatni a műanyagból készült eszközt. Ha mindez megvan, erősítsük az alsóneműt koshihimo-val vagy bármilyen elasztikus övvel a testünkhöz közvetlenül a mell alatt.

Ezt követően jöhet a kimonó, jelen esetben furisode. Ennek felvételéhez szükségünk lesz a koshihimo mellet date jimére is. Ezek megkötésével pikk-pakk rajtunk is van a kimonó. (A művelet eddig kábé 10-15 perc.)

Méltánytalanul kevés szó esik a japán öltözet legértékesebb, legdivatosabb és legsokoldalúbban használt darabjáról, az obiról, azaz övről. Tény, hogy ma már minden színben, méretben és anyagban kapható, de arra általában ügyelnek, hogy a teljes öltözék legdominánsabb és legdrágább darabja az obi legyen. Tény és való, ez az egyszerű (tradicionálisan 4 méteres(!)) anyag jóval többe kerülhet a többszázezres kimonóknál.

Az obi választásakor figyeljünk, hogy annak színe harmonizáljon a kimonóéval. (Persze az, hogy mi tekinthető harmonizálónak a japán ízlés szerint egy teljesen más kérdés...) A zsinórmérték, hogy egy selyem kimonóhoz mindenképp selyem obi illik. Mivel a furisode a kimonók között is egy nagyon elegáns darab, így az obi is hasonlóan a legjobb minőségű kell, hogy legyen.

Hogy ne legyen egyszerű a helyzet, obi fajtákból is van jó pár, jóllehet a kimonók osztályrendszerénél azért visszafogottabb a választék.

A legfőbb altípusok a legelegánsabbtól kezdve a maru obi (ezt csak maikók használják napjainkban), fukuro obi (a furisodékhoz leginkább használt, arannyal gazdagon hímzett szövet, amely hosszában megegyezik a maru obival, általában 430 cm hosszú és 33 cm széles) valamint a Nagoya obi (az előzőekhez képest rövidebb, vékonyított és sokkal hamarabb felvehető).

Ha megvan az obink, jöhet a kimonó felvétel- és viselés művészetének (erre még külön kifejezés is van - kitsuke) legnehezebb próbatétele, az obi megkötése. Több száz módon viselhető ez a ruhadarab, természetesen mindegyiknek van külön neve is. A leggyakoribbak a taiko, bunko musubi, tateya musubi vagy a darari musubi. 

Szerencsére sok-sok videó áll rendelkezésünkre az interneten, ami megtanítja lépésenként, hogy varázsolhatunk gyönyörű díszt a hátunkra. Mindehhez persze biztosan szükségünk lesz obi makurára (párna), obijimére (zsinór), obiagéra (kendő) és obiitára (merevítő). Ez a mutatvány pedig eltarthat akár fél óráig is.

Az obinak a díszítésen kívül van még egy szerepe a viseletben: ez takarja el ugyanis a deréktájon több rétegben felhajtott kimonó redőit. Persze itt is van egy csavar, ugyanis az obinak a kusza redőket takarnia kell, de magát a felhajtás tényét nem. Az obi alól két ujj méretben ugyanis ki kell hogy lógjon a kimonó hajtott anyaga. Hogy miért? Természetesen nagyzolásból. Régen ugyanis ezzel mutatták meg a világnak a kimonó büszke tulajdonosai, hogy náluk nem csak a végképp szükséges méretű selyemanyagra telik, hanem bőven ki tudnak fizetni még plusz fél métert is.

Ha mindezzel kész vagyunk, már csak bele kell lépnünk tabi zoknis lábunkkal a zori papucsba és indulhatunk is teaszertartásra, szentélyt látogatni, hanamira, színházba vagy bárhová, ízlésünk és kedvünk szerint...