Wafuku – avagy a japán ruházat rejtelmei
Azt hiszem, biztonsággal lehet állítani, hogy kevés közismertebb japán szó van a kimonónál. Ez az a kifejezés, ami jó eséllyel mindenkinek eszébe jut a szusi, szaké, gésa és a szamuráj szavak mellett, ha Japánról kérdezik. A kifejezés ismerete azonban a szegény, tudatlan turistákon nem sokat segít, ha esetleg arra adják a fejüket, hogy Japánból ilyen klasszikus szuvenírrel térjenek haza. A kimonó ugyanis szó szerint azt jelenti, hogy "viselni való dolog", ami azért elég tág fogalom, még akkor is, ha ezalatt többnyire a külföldiek számára is ismert, egyrészes, elől nyitott ruhát értik.
A helyzetet ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor az egyszeri turista az étteremben szusit keres az étlapon, de helyette makit, nigirit temakit vagy chirashizushit lát a listán. Kimonó vásárláskor ugyanígy felmerül a kérdés, hogy pontosan milyet is szeretne a kedves vevő, ezért nem árt tisztában lenni egyrészt a ruhafajták nevével, másrészt, hogy az egyes ruhatípusokhoz milyen egyéb kiegészítőket kell beszereznie annak, aki szabályosan kívánja viselni szerzeményét. (Utóbbiról részletesen majd a következő bejegyzésben...)
Az alábbiakban nyolc különböző női wafuku, azaz hagyományos japán stílusú öltözetet mutatok be.
Kezdjük rögtön az egyik legelegánsabbal, a houmongival (訪問着), ami a nyugati ruhatárban leginkább az estélyinek felel meg. Házas és hajadon nők egyaránt hordhatják, de csak különleges alkalmakkor, például színházban, teaszertartáson, fontosabb rendezvényeken vagy esküvőkön. (Utóbbiban viszont kizárólag a menyasszony baráti körében engedett és nem a rokonságban.) Többnyire ez a ruha a menyasszony esküvői ajándéka az örömszülőktől. Ennek a kimonónak a jellegzetessége, hogy a minta nem kizárólag a ruha alsó részén jelenik meg, hanem felfut az egyik vállra és ujjra.
A houmongihoz nagyon hasonlít a tsukesage (付け下げ), az eltérés mindössze, hogy a mintázat jóval visszafogottabb mind színében mind a méretében.
A következő típus a furisode (振袖), ami azonnal felismerhető a ruha ujjának hosszáról. Attól függően, hogy mennyire hosszú az ujj, különböző altípusait különböztethetjük meg (dai-furisode, chu-furisode és ko-furisode) és minél hosszabb az ujj annál elegánsabb viseletnek számít. A dai furisode esetében a ruhaujj egészen a bokáig ér le. Ezt a ruhát kizárólag hajadonok hordhatják, legelőször a nagykorúvá válásuk ünnepén (成人式; seijin shiki), 20 évesen, majd később kiemelt ünnepeken, például esküvőkön koszorúslányként. Ennek megfelelően ezek a ruhák élénk színűek és figyelemfelkeltőek, jelezvén, hogy viselője eladósorba került. A tehetősebb családokban a lányok 20 éves korukban a szüleiktől kapják ajándékba, de mára egyre gyakrabban csak kikölcsönzik pár órára nagyobb családi eseményekhez. Ez a konstrukció azért terjedt el, mivel ezek a ruhák igencsak borsosak, egy új, selyem furisode 100.000 yennél (kb.300.000 Ft) kezdődik (de láttam már egymillió yenes darabot is), míg kölcsönözve már 10-20.000 yenért hozzájuthatunk egy rövid időre. Sőt, ilyenkor - cégtől függően - akár ránk is adják a ruhát. Japánban ugyanis külön szakma alakult ki a kimonók felsegítésére. (Kiotóban például a gésákat öltöztető szakemberek házhoz járnak, hogy mindössze tíz perc alatt felsegítsék a kritikus ruhadarabokat.)
Ez az üzletág annyira sikeres lett, hogy manapság a turisták is előszeretettel bérelnek furisode-t, hogy egy napig kiélvezve a japán hagyományos divatot, abban keressék fel a környék templomait és teaházait.
A negyedik ruhatípus a tomesode (留めそで), ami színétől függően lehet kurotomesode (vagyis fekete tomesode) vagy irotomesode (színes tomesode). Megkülönböztető jele, hogy a mintázat kizárólag az öv alatt található, illetve hogy több helyen hímzett családi címerek díszítik. Egy férjes asszony számára a fekete tomesode a legexkluzívabb viselet és csak nagyon ritkán (általában esküvőkön az örömanyák) viselik. Ezeken öt címert találhatunk, az ősök címerét a háton, a szülőkét a vállakon, a testvérekét vagy közeli rokonokét az ujjakon.
A színes irotomesodét ezzel szemben jóval szélesebb körben lehet hordani megkötések nélkül, hajadonok és férjes asszonyok számára egyaránt.
Kevésbé formális kimonó típus az iromuji (色 無 地), ami egyszínű kimonótjelent, ami a színpaletta bármely színét öltheti a fekete és a fehér kivételével.
Kakukktojásnak tekinthető az uchikake (打ち掛け) abból a szempontból, hogy ezt a ruhát nem csavarják szorosan a testre és nem rögzítik övvel (obi), hanem egy külső kabátként funkcionál. Mivel ez egy kifejezetten elegáns ruhadarab, általában menyasszonyokon és előadóművészeken láthatunk hasonlót. Amiről felismerhetjük, az a földre érő uszály és annak megvastagított szegélye.
Mindeddig elegáns viseleteket láthattunk, a hetedik öltözék, a yukata (浴衣) azonban már jelentősen eltér az előzőektől. A név szó szerint fürdő-öltözéket jelent, mivel régen kizárólag magasabb rangú emberek hordták miután forró fürdőt vettek egy onsenben. A szokás annyiban megmaradt, hogy azon turisták, akik onsenbe látogatnak, vagy ryokanban szállnak meg (olyan japán szálló ahol van termálvizes fürdő), a belépéskor ilyen yukatát kapnak. Emellett nyári kimonóként, mindennapi viseletként, vagy fesztiválokon (matsuri) bújnak előszeretettel ebbe az öltözetbe, mivel yukata vászonból vagy pamutból készül, így jelentősen szellősebb a selyem (esetleg mostanában poliészter) kimonóknál. A kimonóhoz képest a legszembeötlőbb különbség, hogy a yukatán a minták a teljes ruha terjedelmében szabályosan ismétlődnek. Egy további különbség, hogyayukatátközvetlenül a bőrön is lehet viselni, nem kell hozzá két réteg alsóneműt (hadajuban és nagajuban) felvenni, ugyanis mosható.
Bizony, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy ha netalán selyem kimonót vennénk, azt mi nem moshatjuk ki, kizárólag kimonókra szakosodott vegytisztítókba vihetjük. Habár sokféle technikával készülhetnek a selymek, egy kézzel festett minta azonnal tönkremegy amint víz éri. Erre megoldást jelent persze, ha mosható poliészter kimonót veszünk, de ne legyenek kétségeink, hogy ordít a minőségbeli különbség a kettő között.
Visszatérve a yukatára, mivel annyira könnyű anyagból készül, ezért ez a ruha alkalmas arra, hogy benne aludjunk (ami a többi kimonónál teljességgel elképzelhetetlen). Emellett a hozzá passzoló lábbeli is eltér a többi kimonótól. A yukatához ugyanis fából készült geta papucs illik (méghozzá tabi zokni nélkül), míg a kimonókhoz bőrből vagy szövetből készült elegánsabb lábbelit, ún. zōrit (草履) húznak.
Végül meg kell említeni a yukata még egy további vitathatatlan előnyét, ami nem más, mint az ára. 5-7.000 yentől ugyanis már egészen elfogadható darabokra bukkanhatunk, persze a határ itt is a csillagos ég.
Utolsóként a hakamát (袴) érdemes említeni, habár nőknél nem gyakran használt ruhadarab. A japán harcművészetet űző/ismerő olvasónak valószínűleg ismerős lehet ez a nadrág. Aikidóban második kyu vizsga után hordhatják az aikidokák a fehér gi felett ezt a hétszer hajtott nadrágot, de iaidoban vagy a kendoban is ez a hagyományos viselet. A hakama ugyanis a szamuráj osztály bevett öltözetének (kamishimo (裃) részét képezte. Ma már szűk körben nők is hordják, azonban a női hakamák osztatlanok, azaz technikailag szoknyák és nem nadrágok. Japánba látogatva két helyen láthatunk hasonló ruhadarabot. Egyfelől a Miko templomszolgákon, akik jellegzetes viselete a fehér kimonó és vörös hakama, másfelől pedig a ballagásokon és diplomaosztókon, ahol a diákok ko-furisodéval és fekete csizmával együtt viselik a legkülönböző árnyalatú és egyik oldalt hímzett hakamát.
