Tokió
Habár épp ma lakom két hete Tokióban, még be sem mutattam a várost. Mulasztásomat pótlandó, álljon itt egy rövid összefoglaló a legfontosabb adatokról:
Tokió 1603 óta Japán közigazgatási központja, valamint 1868 óta a japán kormány és a császár székhelye. A várost eredetileg Edónak hívták (jelentése: az öböl kapuja), 1868-ban változtatták meg a nevét Tokióra (azaz "Keleti fővárosra"), amikor a Meidzsi restaurációval a császár visszakapta a sóguntól a tényleges hatalmat és Kiotóból átköltöztette udvarát. (Az 1603 és 1868 közötti időszakot, amikor az ország katonai vezetői, azaz a sógunok innen Edóból irányítottak, nemcsak Tokugawa shógunátusnak, de fantáziadúsan Edó-kornak is nevezik.)
A főváros Japán négy fő szigetéből a legnagyobbon, Honsún található, a sziget 5 régiójából pedig Kantóban. (A régiók nem hivatalos közigazgatási egységek, de ettől még nagyon gyakran használják. Elsősorban a kantói és a kanszai-i régiók (utóbbihoz tartozik Kiotó, Nara és Oszaka) hasonlítgatják magukat egymáshoz. (Nincs új a nap alatt, Kelet és Nyugat mindig rivalizál, bárhol legyünk.)

Visszatérve Tokióhoz: A főváros egyúttal egyike Japán 47 prefektúrájának (東京府, tókjófu). Hozzávetőlegesen 14,1 millió lakosa van, míg a Nagy Tokiói Agglomerációban 37,4 millióan laknak, és ezzel ez a világ legnépesebb urbanizált területe. (A toplistán Delhi "mindössze" 29,4 millió lakossal követi a sorban.)
A város (és egyben prefektúra) 23 kerületből (特別区, tokubecuku, szó szerint 'különleges kerület') áll, amelyek (a budapesti kerületekhez hasonlóan) rendelkeznek önkormányzattal és választott polgármesterrel, technikailag önálló városi rangjuk van.

A kerületek: Adacsi, Arakava, Bunkjó, Csijoda, Csúó, Edogawa, Itabasi, Kacusika, Kita, Kótó, Meguro, Minato, Nakano, Nerima, Óta, Sibuja, Sinagava, Sindzsuku, Suginami, Szetagaja, Szumida, Taitó, Tosima
Személy szerint én Kótó-ku-ben lakom és Minato-ku-ben tanulok.
A kerületek pedig még tovább tagolódnak övezetekre (chōme). Ez a lakcímeknél is szerepet játszik, mivel Japánban nem nagyon használnak utcaneveket. Így az épületeket nem utca/házszám, hanem övezet/épületblokk/házszám alapján azonosítják. (Az egyetem címe például így néz ki: 7 Chome-22-1 Roppongi, Minato-Ku, Tokyo 106-0032) És mindehhez jön még az irányítószám. Nem irigylem a helyi postásokat, az biztos.
Kótó-Ku annyiban speciális, hogy nagyon sok sziget is tartozik hozzá, amelyekből a legismertebb Odaiba (én is itt lakom). Ez egy mesterséges (és egyébként hulladékból épített) sziget, amit az Edó-kor végén, tehát a XIX. század közepén hoztak létre védelmi céllal, egy esetleges tengeri támadás kivédésére. Később a XX. században a szigetet már a kísérleti építészetnek szentelték. A területet a Szivárvány híd, valamint a rajta közlekedő Yurikamome vonal vezető nélküli vonatai kötik össze a szárazfölddel.
A sziget egyfajta hétvégi szórakozó központ, több ezren járnak ide plázázni vagy sétálni egyet a parkokban, netán strandolni egyet a mesterséges, homokos tengerparton.
A sziget fő látványossága még a Tange Kenzó által tervezett Fuji TV székház, a Fejlődő Tudomány és Innováció Nemzeti Múzeuma (Miraikan), a Tengerészeti Múzeum, az óriáskerék és a New York-i Szabadság szobor kicsinyített mása.



