Tájfunok

Alig vagyok két hete az országban, máris "szerencsém van" találkozni az év legnagyobb tájfunjával, Hagibis-szel. Öröm az ürömben, hogy a tájfunok nem olyanok, mint az otthon megszokott nyári zivatarok, hogy egy pillanat alatt ránk törnek és így akár felkészületlenül is érhetik az embert. Hagibisről már kedd óta tudunk, erről beszél a helyi média és minden tanórán, illetve legalább öt e-mailben is felhívták rá a figyelmünket, hogy a hétvégén ér partot az idény legnagyobb tájfunja. A délről közeledő szörnyeteget akkor még szuper tájfunként kategorizálták, szerencsére azóta vesztett erejéből és már "csak" a második kategóriába (nagyon erős) tartozik. A hétvégi programokat mindenesetre törölték, péntek este pedig már nyilvános volt, mikor állítják le a metrókat, vonatokat és repülőjáratokat. A felkészülés számunkra azt jelentette, hogy háromnapi hideg élelmet és vizet kellett betárazni arra az esetre, ha elmenne az áram. Ez egyelőre a kolival még nem történt meg, de ahogy olvasom máris több ezer háztartás maradt áram nélkül Kanto régióban (ide tartozik Tokió is). Shizuokában pedig evakuálást rendeltek el. Holott ez még csak az előörs, a tájfun szeme (közepe) helyi idő szerint este 9-kor éri majd el a fővárost.

Ha többemeletes újépítésű házban lakunk, akkor a tájfun nem jelent többet egy óriási viharnál, ami hasonló az otthoni nyári heves zivatarokhoz, csak itt 1-2 napig tart fél óra helyett. Azon kívül, hogy be kell zárkóznunk a hétvégére, nem kell nagyobb bajtól tartani.

Akik azonban közvetlenül a tengerparton laknak, számítaniuk kell óriási hullámokra (Tokióra 13 métereseket prognosztizáltak), illetve hegyek dombok alján sárlavinára is. A régebbi épületek pedig igencsak megsínylik az ilyen viharokat, a tetőket simán lekaphatja a most 216 km/h sebességű szélroham. Az egy nap alatt leeső 800-1000 mm eső pedig bárhol okozhat áradásokat.

Ami miatt a mostani vihar különösen káros, az az, hogy több régió még a szeptember elején tomboló Faksai okozta károkat sem tudta kiheverni, máris itt a következő.

A trópusi ciklon egyébként olyan, általában több száz kilométer átmérőjű légköri képződmény, amelyben a légnyomás a középpontban a legalacsonyabb és belülről kifelé haladva nő. A trópusi ciklont a Csendes-óceán nyugati térségében tájfunnak, a Karib-tenger és a Csendes-óceán keleti térségében hurrikánnak hívják. Átmérője 400 km-től 1500 km-ig terjedhet, a mag légnyomása 900 hPa-nál is kisebb lehet (Hagibisé jelenleg 915hPa), a benne mozgó szelek pedig minimum 120 km/órával tombolnak (az alatt csak trópusi viharról beszélünk). A nagyobbak szelei viszont elérhetik akár a 240-350 km/órás sebességet.

Keletkezésükhöz két tényező szükséges: nagy páratartalmú, meleg levegő és meleg (26-27 °C) vízfelület. A nagy páratartalmú meleg levegő felszáll, majd forgásba kezd. A feláramlásban a vízgőz egy része kicsapódik, kialakulnak a gomolyfelhők, majd a felhőkarok is.

Mivel a kifejlődött trópusi ciklon fenntartásához a meleg tengerből származó hőutánpótlás szükséges, ha ez megszűnik, gyorsan veszít erejéből, vagy irányt változtat, ahogy teszi ezt majd várhatóan Hagibis is és visszafordul keleti irányba az óceán felé.

A tájfunokat egyébként a Meteorológiai Világszervezet (WMO) tájfuntanácsa nevezi el. A névlistához a tagállamok két-két nevet ajánlhatnak.

Funfact: a sokak számára bizonyára ismert kamikaze kifejezés szó szerint isteni szelet jelent és először arra a tájfunra utalva használták, amely 1281-ben elsüllyesztette a Japánt elfoglalni szándékozó mongol hajóflottát.

UPDATE: Úgy tűnik, túl vagyunk a nehezén. A vihar 2 óra alatt átvonult a kerületen és egyelőre az áram sem ment el. Így jobban jártam, mint az a 770 ezer háztartás, ahol megszakadt az áramszolgáltatás.

És hogy milyen érzés egy tájfun közepén? Elsősorban hangos. Fülsiketítően süvített a szél, a szellőző járatokon befele a szobába is. Nem vagyok biztos, de gondolom építészetileg hasznos, ha ezeken a szellőző réseken a nyomás kiegyenlítődhet. Egyébként a vihar közepén leesett a légnyomás, bedugult a fülem, pont mint ahogy a repülőutakon is szokott. Emellett pedig végig egy furcsa, sós illat terjengett, ami nem lenne meglepő, hiszen végül is elpárolgott tengervíz esik, de ez mégsem az a jól megszokott tengeri sós levegő volt. Inkább egy mesterséges, steril sós illat. (Egyébként csak most gondoltam bele, hogy ahhoz képest, hogy a Tokiói-öbölben lakom, eddig egyáltalán nem éreztem tengerillatot a két hét során.)

És ha már lúd, legyen kövér, ma este túléltem az első földrengésemet is. Először azt hittem, hogy a szél okozza, hogy erősen kileng az épület, recseg-ropog az egész acélszerkezet (a 11. emeleten lakom, ezért ez nem lenne meglepő), de jobban belegondolva gyanús volt, hogy az egész napos széllökések mégsem okoztak hasonló mozgásokat. Szerencsére nem volt erős rengés, a talpamban éreztem, hogy az épület előre-hátra mozog. A szimuláción tanultakat alkalmazva azonnal bebújtam az asztal alá, ahol négykézláb még jobban lehetett érezni ezeket a kis rezgéseket. Az egész nem tartott egy percnél tovább, a szobában a tárgyak meg sem moccantak.

Utólag a Japán Meteorológiai Szolgálat honlapján olvastam, hogy a partoktól 55 km-re egy 5.7-es erősségű rengés volt, amit Tokióban 3-asként lehetett érzékelni.