Szentélyek

Japánban nincs hivatalos vallás, a történelmi hagyományok és a harmóniára való általános törekvés miatt viszont nagyon jól megférnek egymással a legfőbb irányzatok. Úgy tartják, hogy egy japán ember shintóként születik, keresztényként házasodik és buddhistaként hal meg. Így, ha megkérdezünk valakit a vallásáról, ne csodálkozzunk, ha többet is megjelöl válaszként.

Mint turista, a legnagyobb fejtörést általában a templomok elnevezései jelentik. Ugyanis a különböző vallási szentélyeket más névvel illetik, sőt egy valláson belül is van egy csomó módosulás.

A legegyszerűbb megkülönböztetés talán az otera (お寺) vs. jinja (神社). Az előbbi buddhista templomot jelöl, míg az utóbbi sintó szentélyt. Utóbbi futhat még taisha (大社) vagy jingu (神宮) név alatt is, mint például a Meiji jingu. Az otera helyett viszont, ha a név után áll a jelölés, találkozhatunk ji (mint például az asakusai nagytemplom, azaz Sensooji 浅草寺) vagy in változattal is.

A turistáktól nem nagyon várják el a hagyományok és etikett pontos betartását, de azért nem árt, ha tisztában vagyunk a legfontosabb illemszabályokkal.

1) A vallási helyeket kapuk, azaz torii-k (shintó) vagy sanmon-ok (buddhista) védik. Előbbi a jobban ismert fa kapu, míg utóbbi inkább egy épület három bejárattal. Amikor elérjük bármelyiket, álljunk meg egy pillanatra és hajoljunk meg.

2) a templom bejárata előtt lesz egy külön kis épület egy csobogóval (chozuya 手水舎) és fa "merőkanalakkal" (hishaku 柄杓) . Az egyikkel merjünk vizet, majd mossuk meg vele először a bal, majd a jobb kezet. Utána öntsük a maradék vizet a tenyerünkbe és igyuk meg, hogy rituálisan megtisztuljunk.

3) A szentély vagy templom előtti lépcsőn sorakozzunk illedelmesen, és amikor ránk került a sor aprópénzt dobva az igencsak jelentős méretű perselyládákba (saisenbako 賽銭箱) hajoljunk meg. (Mint kiderült a 10 és 500 yenes érme szerencsétlen, ezért maradjunk az 5 yenesnél.) Utána tapsoljunk kettőt ezzel felhívva a templom kamijának vagyis istenségének (神) figyelmét. Ha esetleg van egy harang a közelben, bátran kongassuk meg, az is hasonló célt szolgál. Ezt követően gyorsan, behunyt szemmel mondjuk el kívánságunkat vagy köszönetünket. Az ima után ismét hajoljunk meg és adjuk át helyünket a soron következőknek.

Az egész (sorakozással sem) tart tovább 5 percnél, úgy tűnik a japánok a vallás gyakorlását is roppant hatékonyan és időtakarékosan oldják meg. Azért nem bízzák a véletlenre - hátha kami sama épp nem figyelt kellőképpen imájukra, vagy netalán nem elégedett az adomány összegével - a vágyak beteljesülésének bebiztosításához még nagyon sok, drága módszert fejlesztettek ki.

A leggyakoribb a szerencse talizmán, azaz omamori (お守り) vásárlása. A leleményes papok, hogy gondoskodjanak az intézmény akadálytalan működéséről, rájöttek, hogy a talizmánokat sokkal célszerűbb (és nyereségesebb) célhoz kötötten árusítani. Ezért minden templom óriási kínálattal rendelkezik a vevők igényeihez igazodva. Találhatunk sikeres vizsgát, szövődménymentes szülést, sok pénzt, boldog házasságot, jó szerencsét, kellemes utazást, jó egészséget vagy akár balesetmentes közlekedést biztosító talizmánokat. Mindezeket különböző árakon, bár az árazás módszertanára egyelőre még nem jöttem rá. Az viszont már bizonyos, hogy az egyes templomok árkartellbe tömörültek az azonos típusú omamorik tekintetében. Általában 800 yent kérnek egy talizmánért, viszont minél általánosabb annak hatóköre, annál drágább is.

Nagyon fontos, hogy az omamori, ami maga a talizmán, a zárt helyeket szereti és csak így fejti ki áldásos hatását. Éppen ezért, amikor megvesszük a lecsomózott kis szövettasakot, azt semmiképp se nyissuk ki, kivéve például, ha beteljesült a vágyunk és a talizmán erejét direkt akarjuk szabadon engedni.

És még egy dolog, ami a gyártók életrevalóságát bizonyítja: az omamorinak van szavatossági ideje, méghozzá egy év. Éppen ezért - általában újévkor, amikor úgyis illik ellátogatni a templomba - gondoskodjunk arról, hogy lecseréljük a régi, kiszolgált talizmánunkat (erre külön gyűjtőhely van) és szerezzük be a következő év sikerét biztosító új kegytárgyunkat. (A leadott talizmánokat elvileg szent tűzben semmisítik meg a szakértők.)

Ha esetleg még biztosabbak akarunk lenni, hogy speciális kívánságunk minél előbb teljesül, további lehetőség úgynevezett ema-t (絵馬) venni, ami egy kicsi fatábla (általában egy rányomtatott képpel). Erre írjuk fel kívánságunkat, majd akasszuk fel az erre kijelölt helyre. Ezeket később majd elégetik, felszabadítva ezzel a kívánság erejét.

Aki tud japánul, rögtön feltűnhet, hogy a leíráshoz használt két kanji a kép (kiejtve: e) és a ló (kiejtve: uma) kanjija. Ez onnan alakult ki, hogy a középkorban a nagyon elszánt templomlátogatók egy egész lovat ajánlottak fel abban a reményben, hogy az istenség mielőbb teljesíti leghőbb kívánságukat. Mivel ezt már akkor is csak kevesen engedhették meg maguknak, elterjedt, hogy csak szimbolikusan, a ló képét áldozták fel. (Ez egy nagyon érdekes változata lehet a római jogból ismert traditio symbolica-nak. - Ha én kami lennék, erre biztosan az óhajtott dolog képét adnám viszonzásul...)

Így a legtöbb ema-n valóban egy ló rajza látható, de ez most már nem feltétlenül szükséges. Gyakran az adott templomhoz köthető szimbólumokat festik rájuk.

Ha esetleg kétkedőnek hangoztam volna a fentiekben, remélem egy kamit sem haragítottam magamra írásommal. Azért biztos, ami biztos, én is beszereztem pár omamorit. A piros jó szerencsét, a rózsaszín pedig a nagy ő minél hamarabbi felbukkanását hivatott elősegíteni...