Ohanami
A mai napon ügyintézés miatt végre kimerészkedtem lassan egy hónapja tartó kvázi karanténomból - az egyetem még február végén távoktatásra váltott, így a koliból csak a bevásárlás erejéig kellett mindeddig kimozdulni. Ha pedig már a belvárosban voltam, egy gyors hanamit, azaz virágnézést is beiktattam az egyetem környékén, hogy ne maradjak ki Japán legfontosabb fesztiváljáról, ami tényleg az egész országot megmozgatja.
A virágzó fák csodálatát és tiszteletét a japánok a kínaiaktól vették át még a VIII. században, akik elsődlegesen a szilvafa virágát dicsőítették. Ezzel szemben Japánban már korábban is a cseresznyefa, vagyis szakura volt az egyik legfontosabb növény, mivel azt a Fuji-hegy védelmező istennőjével azonosították. Maga a sakura szó a Nara korból (710-794) ered és már a legrégebbi verses gyűjteményben, a Manyoshuban is szerepel.
Az eredeti írásmód szerint a sakura szóban a sa (神), a rizsföld istenét jelentette, míg a kura az istenek oltárát vagy trónját jelölte. Emellett régen úgy tartották, hogy az istenek a hegyekben laknak, viszont a rizsültetés időszakára lelátogatnak a falvakba. A szakura virágzás így jelölte egyrészt a földművelési munka kezdetét, valamint jó ómennek tekintették az istenek érkezésére.
Az első hanami ünnepséget Saga császár rendezte 812-ben, ami annyira jól sikeredhetett, hogy nemcsak a többi császár folytatta a hagyományt, de a teljes arisztokrácia is átvette azt. (Már az 1010-ben íródott Genji szerelmei regényben is említést tesznek a bevett gyakorlatról.)
A nemesi osztály a lakomák és önfeledt ünneplés mellett az élet múlandóságán való töprengésre is nagy hangsúlyt fektetett. A fesztiválhoz szervesen kapcsolódott a költészet is, hogy az elmúlást és az élet szeretetét különböző haiku versekben fogalmazzák meg.
Íme, pár tavaszi haiku Kobajasi Isszától:
Ezt követően a harcos osztály, a szamurájok kedvelték meg a virágot és fogadták el saját szimbólumukként. A hana wa sakuragi, hito wa bushi - mondás is ekkor terjedt el, ami annyit tesz: mint virágok között a szakura, férfiak közt a harcos. Ezzel nem csak a virág és a szamurájok nemessége között vontak párhuzamot, hanem a nagyon rövid virágzás és a saját kiszámíthatatlan életük között is.
Ez a konnotáció egyébként egészen
a XX. századig megmaradt. A kamikaze pilóták ugyanis közvetlenül
a legutolsó bevetésük
előtt egy cseresznyevirágot festettek a repülőgépükre és a Dōki no Sakura című dalt énekelték.
Az 1944-es Peleliu-i csatában pedig a japán osztag megsemmisülés előtti utolsó
üzenete a 'Sakura, sakura' volt.
A cseresznyevirág emellett apránként
nem csak a katonaság, hanem az egész nemzet jelképévé fejlődött. Árnyoldalként
ez megnyilvánult a már említett II. világháborúban, amikor az elfoglalt
területeken azonnal cseresznyefákat ültettek, ezzel egyfajta területi
fennhatóságot is kifejezve/követelve. Manapság jóval kedvesebb szokásként
diplomáciai ajándékként alkalmazzák a növényt.
Visszatérve a hanami fesztiválra, az Edó korszakban (1603-1868), a Tokugava sógunátus alatt vált igazán elterjedtté, amikor a békeidőben a köznépnek is nyújtani kellett egyfajta olcsó szórakozási lehetőséget a "kenyeret és cirkuszt" jól bevált stratégiája alapján. Ennek megfelelően először Hidejosi Tojotomi rendezett többezer fős ünnepség sorozatot, majd Tokugava Iemicu fogott nagyobb cseresznyefa-ültetésbe a császári kertek helyett immár közparkokban.
Egy olyan elmélet is van, miszerint a fákat azért ültették elsődlegesen folyópartokra, hogy az odacsődülő tömeg egyenletesen letapossa és tömörítse a partszakaszt, ezáltal megóvva azt az áradások során a leomlástól.
A hanaminak ebben az időszakban egy másik változata, az ún. jozakura is elterjedt, ami szó szerint éjjeli szakurát jelent. Úgy tartják, hogy a szokás a Yoshiwara piros lámpás negyedből indult, ahol az üzletek elegánsabbá tétele érdekében különböző lampionokkal díszítették a környező cseresznyefákat. A látvány annyira megnyerő lett, hogy gyakran, míg a férjek lebonyolították az üzletet, a család többi tagja kint a virágokban gyönyörködött.
Manapság a hanami egyfajta családi/baráti kerti partivá, italozássá szelídült, amikor a baráti társaságok vagy kollégák közösen kiülnek a parkokba a virágzó lombok alá, hogy a látványban gyönyörködve élvezzék ki önfeledt módon a tavasz beköszöntét, a megújulást és a dínom-dánomot.
Végezetül pár javaslat, hogy aki a jövőben Tokióban tervezne hanamit, hova érdemes mindenképp ellátogatni:
Meguro-folyó partja
A császári palotát övező várárok, a Chidorigafuchi
Tokyo Midtown
Mori kert
