Katasztrófavédelem Japánban

A természeti katasztrófák és az óriási népsűrűségből adódó kockázatok miatt Japánban iszonyúan komolyan veszik a felkészülést a legrosszabb esetekre. Ebbe nyerhettem bepillantást a hétvégén, amikor is az összes kezdő hallgatónak kötelező továbbképzésen kellett részt vennie a Honjo Life Safety Learning Centerben. 

Maga a központ a Honjo Tűzoltósághoz tartozik, annak épületegyüttesének egy része. Az összes tokiói lakos számára díjtalan a belépés. 

A vezetett túra során négy interaktív szobát és egyben veszélyforrást ismerhettünk meg. Az első a nyári tájfunok miatt gyakran kialakuló áradásokról szólt. Itt a földrajzból már ismert alapok után ki lehetett próbálni egy vészkijáratokhoz használt ajtót, illetve egy autó ajtaját, amelyeket olyan módon buheráltak meg, hogy érzékeltessék, mennyire nehéz egy ilyen ajtót kinyitni, amennyiben mögötte 10-20 vagy 30 cm magasan áll a víz. Az önmagában igen kicsinek számító (lábközépig sem érő) 30 cm-es vízszintnél már a férfiaknak is nagyon neki kellett gyürkőzniük. Én ezt látva beértem a 20 cm kipróbálásával és, habár gyorsan sikerült is kinyitni az ajtót, nagyon meglepő volt tapasztalni az óriási ellenállást... A tanulság: esőzések idején sose legyünk földszint alatti helyeken. (+ mivel a föld alatt általában nem tudjuk milyen idő van kint, legyünk állandóan résen!)

A második szoba a tűzvédelmet taglalta. Itt, miután bemutatták, hogy a szálló füst hogyan terjed egy épületben, megtanultuk, hogy a lehető legfontosabb, hogy lehajolva, egy kézzel orrot-szájat eltakarva, míg másik kézzel egy falat végig tapogatva kell követni a vészkijárathoz vezető nyilakat. Ezt élőben is kipróbáltuk: egy labirintuson kellett átmenni, úgy hogy közben ömlött a szimulált, veszélytelen füst, majd egy ponton teljes sötétség fogadott, egy lehetséges áramszünetet is bemutatva. Így leírva nem tűnik nagyon félelmetesnek, de ott nagyon is élethű volt, hogy gyorsan kellene menekülni, de az orromig sem látok.

Apropó a füst terjedése: képzeljünk magunk elé egy sokemeletes bérházat, aminek az alsó szintjén tűz üt ki. A füst a plafonnál haladva szépen beteríti a helyiséget majd eléri a lépcsőházat, ahol azonnal (meleg levegő lévén) felfelé száll, eljutva a legfelső szintre. Ahogy azt is teljesen elönti, fokozatosan halad lefelé, míg végül eljut a tűzfészek feletti szintre is. Pont mivel ezen a szinten relatíve sokáig nem érzékelnek a lakók az egészből semmit, statisztikailag a legtöbb haláleset itt történik.

A harmadik teremben megtanultuk a tűzoltást is. Mindenki kapott egy saját poroltó készüléket, amit egy óriás monitoron szimulált tűzre kellett irányítani.

A lépések:

• Kadzsi da! felkiáltással a közelben lévők tudtára adni, hogy tűz van. (telefonon a 119-es számon értesítsük a tűzoltóságot)
• Fogni a poroltót (kb. 6 kg) és kihúzni a biztonsági pöcköt (sárga, általában felül van az egyik nyomókarnál)
• a slagot a végén megfogva a tűz aljára irányítani
• rányomni a felső nyomókart az alsóra (ezzel elindítva a készüléket)

Jó tudni, hogy amennyiben por alapú készülékünk van, az egész anyag kinyomása kb. 15 másodpercbe telik, szóval nem árt megfelelően célozni!

Egy másik fontos dolog: ha a lángok elérték a plafon, hagyjuk a fenébe az oltást, nincs az a készülék, ami elegendő lenne eloltani. Ilyenkor azonnal meneküljünk!

És végül eljött a negyedik szoba, mindközül a legmegrázóbb (bocsánat a szóviccért): a földrengés szimulátor

Itt négyfős csoportokban beálltunk egy berendezett szobába, majd az egész szoba felemelkedett (kb. mint a vidámparkban a gépek). Az asszisztens beállította a Richter skála szerinti 7-es erősséget, és bumm. Az egész szoba elkezdett rázkódni. Ilyenkor, már abban a pillanatban, hogy a talajban megérezzük a rezgéseket, azonnal be kell mászni egy asztal alá, kapaszkodni az egyik lábába és imádkozni. Habár csak fél percig tartott a szimuláció, nekem sokkal többnek tűnt. A "szobában" szerencsére minden ki volt párnázva, a bútorok is inkább puffok voltak, de elképzelni is rossz, milyen, amikor egy igazán berendezett szoba, benne minden könnyű, nehéz vagy törékeny cuccal kezd el így hánykolódni. A szimuláció egyébként abban is pontos volt, hogy egy rengés általában nem tart tovább fél-egy percnél.

Amint véget ér a rengés, a következőket kell tenni: körbenézni, hogy van-e tűz valahol. Azt azonnal el kell oltani. Közben vigyázni, hogy a szanaszét tört dolgok, szilánkok ne sebesítsenek meg.

Ki kell nyitni az ajtót, hogy legyen menekülő út, de vigyázat, mert még nem menekülünk, ugyanis a rengés után biztosan lesz még egy. Azt jobb benn megvárni. Amúgy is fejünkre eshet bármi a felsőbb szintekről. Ha netán kint érne minket a baj, igyekezzünk olyan helyre állni, ahol nem dől ránk kerítés, villanyoszlop vagy egy egész ház. Ilyen hely viszont elég kevés van a 13 milliós Tokióban... 

Mivel az újonnan épített épületek nagyrésze földrengésbiztos, azáltal, hogy bármilyen irányba el tudnak mozdulni, szerencsésebb, ha épületben, méginkább, ha középületben tartózkodunk. Az egyetemen (és általában az iskolákban) például a padok földrengésbiztosak. Sőt, a suliban mindenkinek van egy kijelölt tanulószobája, benne saját asztallal és sisakkal! Ez itt az enyém:

Ha minden rendben, akkor evakuálhatunk: zárjuk le az áramot a házban, mielőtt elhagynánk, ugyanis nagyon sok tűzeset akkor keletkezik, amikor a rengés miatti rövid áramkimaradás után visszatér az áram. (Ha jól tudom ez a rövidzárlat.)

Ezt követően - és ez annyira gyönyörűen mutatja a japán közösségtudatot - körbe kell menni a teljes szomszédságon, mindenhova bekopogni, hogy jól vannak-e. (Ez nem pusztán formalitás, nagyon is fontos, mivel a halálesetek 80%-át az emberre eső bútorok okozzák.)

A vezetés végén megnéztünk még egy rövidfilmet a földrengésekről. Mutattak benne felvételeket az 1923-as nagy kantói földrengésről, ami elvitte Tokió és Yokohama nagy részét, a 95-ös nagy Hanshin földrengésről Kobéban és végül a 2011-es cunamiról.

Azt mondják 200 évente éri Japánt egy óriási földrengés, ilyen volt az 1923-as, tehát ilyentől most nem kell egyelőre félni, ugyanakkor 7-es erősségűek bármikor bekövetkezhetnek, akár már holnap. Mindezek ellenére vagy inkább épp ezért a legfontosabb szabály, hogy nem szabad pánikolni. Felkészülni viszont annál inkább. Szóval lankadatlan éberség!

Mindenestre eddig az egy hétben még semmilyen rezgést nem tapasztaltam. Remélem ez továbbra is így marad...