Kardvásárlás

Évek óta feltett szándékom, hogy egy japán kard (Nihontou 日本刀)büszke gazdája legyek. Amikor megtudtam, hogy kijutok Japánba, alapvetően három dolog lebegett a szemem előtt, amivel haza kell térnem: kard, kimonó és diploma. (Persze nem ebben a fontossági sorrendben)

A kimonót már előző hónapban kipipáltam, a diplomával pedig - habár jól állok vele, ezen a héten védtem meg a szakdolgozatom - még szeptemberig várni kell. Ezért úgy döntöttem, hogy megindítom a kardprojektet. Ha valaki hasonló dologra adná a fejét, íme pár dolog, amivel jó tisztában lenni.

Először is egy kis történelem: A feudális Japánban a szamurájok előjoga volt a katana (刀) birtoklása, míg más rétegeknek is engedélyezett volt egy rövidebb kard vagy tőr (wakizashi脇差 vagy tantou 短刀 ) viselése. Azonban a wakizashi mérete elég széles skálán mozgott, ránézésre nem mindig lehetett megkülönböztetni a katanától. A szamurájok megkülönböztető jegye így tulajdonképpen nem a kard mérete, hanem darabszáma volt, ugyanis két karddal csak ők rendelkezhettek. Ezt a kardpárt (ami általában a katana és wakizashi), általában azonos díszítéssel látták el. Ekkor a szett neve daishou (大小), ami szó szerint "nagy és kicsi"-t jelent.

Vásárláskor az első és legfontosabb kérdés, hogy hol és milyen célra fogjuk használni a kardot. Aki pusztán szobadísznek kívánja hazavinni és kiállítani, netán cosplayhez venne kiegészítőt, annak ebben az esetben tökéletesen megfelelnek az egyszerű replikák. Ilyeneket a legnagyobb nemzetközi online piacokon egyszerűen találunk. Áruk 7-8 ezer yennél kezdődik (20-30 ezer forint). Ezek a kardok katana és wakizashi replika (レプリカ) néven futnak. Itt egyszerűen ízlés (és pénztárca) kérdése, milyen hosszú, színű, mintájú kardot választunk. 

Aki viszont aktívan és komolyan fogja használni, már kicsit nehezebb dolga van, mert sok múlik nemcsak az adott harcművészeten, de akár a dojón is. Elképzelhető, hogy van külön szabályzatuk, pontosan mekkora fegyvert engedélyeznek. A legismertebb katanát utánzó sportkardot (is) használó harcművészet az iaido (居合道), a kard neve pedig iaito (居合刀).

Ha nincs egyéb megkötés, akkor általában a testmagasság diktálja, hogy milyen hosszú fegyvert választhatunk. Nekem a 160 centimhez elvileg a 2.30 shaku (69,7 cm) hosszú penge illik, bár láttam olyan ajánlást, ami nem szerint is megkülönböztet, és nőknek egy mérettel rövidebb kardot ajánl. (Végül én is a 2.25 shaku mellett döntöttem, habár az egyes méretek között 1,5 cm a különbség.)

Ha már nagyjából körvonalazódott, hogy mire van szükségünk, látogassunk el egy budo (japán harcművészet) sportboltba. Ilyenből Tokióban meglepően kevés van. (Én összesen háromról tudok: Shobudo Sangyo, Suidoubashi Shoukai és a Sakuraya). 

Persze elég sok sportszergyártó cégtől lehet rendelni Japánon belül és nemzetközi szállítással is, a tapasztalatom az, hogy muszáj kipróbálni vásárlás előtt a kardot. Egyrészt nem volt a boltban két egyforma, az azonos hosszú kardok nagyon eltérő súlyúak voltak, de még ha azonos is volt a súlyuk, a súlyeloszlásuk biztos más volt. A boltvezető nekem azt tanácsolta, hogy próbáljam ki mindet a 2.20 és 2.30 tartományban és majd érezni fogom. Vitatkozni akartam, hogy pontosan mit kellene éreznem, de erősen limitált japán nyelvtudásom ezt végül nem tette lehetővé. Végül egy egészen szürreális élményben volt részem. Ha valaki emlékszik az első Harry Potter filmből, hogy a "Pálca választja a varázslót", nos, ez tökéletesen átültethető erre a helyzetre is: az Iaito választja a budoukát (azaz a kard választja a harcművészt). Amint a megfelelő kardot a kezembe vettem és kipróbáltam, egyrészt azonnal éreztem, hogy ez - a többivel ellentétben - kényelmes, másrészt a próbavágásaimnak egyértelmű hangja volt.

Számomra egy további meglepetés volt a kard súlya. A pengék általában 0,7 és 1 kg között mozognak. A markolattal (tsuka 縁) és a hüvellyel (saya 鞘) együtt így 1-1,3 kilót kell tartani. Ez önmagában elég kevésnek hangzik, de az első napokat igencsak megérezte a karom.

Egy további, és mindezidáig megoldatlan problémát jelent a kard hazaszállítása repülőn. Mind a replika, mind az iaito alumínium és cink ötvözetből készül és nincsenek élezve, ezért jogilag nem minősül fegyvernek, szemben az igazi acél katanával. Ezért feladott csomagban nyugodtan lehet szállítani, csak kézipoggyászban nem (persze nem árt a legitársaságnál is utána nézni). Mivel ezekhez a tárgyakhoz nem mellékelnek okiratot, a vámon, vagy bármely más ellenőrzésen általában mágnessel zárják ki, hogy eredeti fegyverről van-e szó. Az egyetlen probléma, hogy megfelelő hosszúságú (tehát legalább 1 méteres) bőröndre van szükség, amiben elfér a kard. Alternatív megoldás a kard szétszerelése a mekugi (目釘) nevű kis szegecs eltávolításával, de ez jelentősen nem csökkenti a kard hosszát.

Ha megvan az álom kardunk, ne feledkezzünk meg a táskáról, amiben az utcán szállíthatjuk. (A törvény szerint fedetlen kard nem hordható nyilvánosan, ehelyett úgy kell tárolni, hogy egy mozdulattal ne lehessen kirántani a pengét.)

Egy másik tárgy, amire még szükségünk lesz a katanakake (刀掛け), hogy otthon ne csak a sarokba támasztva szomorkodjon ez a szépség, hanem méltó és feltűnő helyet kapjon.

Zárásul pár etikett szabály, a kard megfelelő kiállítására:

Katanát és az azt utánzó replikákat élével felfelé kell kiállítani. Ez a szabály még a feudális Japánban alakult ki és alapvetően a kard felé tanúsított tisztelet jeléül szolgált.

Akár a hüvelyében, akár kihúzva állítjuk ki a kardot, a markolat békeidőben a baloldalon kell, hogy legyen, mivel ezen a módon nem lehet azonnal felkapni és vágni vele.

Egy másik ok erre az elhelyezésre, hogy az igazi katanákon található feliratok, mottók mindig a külső oldalukon találhatók. Mivel a katanát a szamurájok mindig a bal oldalukon hordták, úgy hogy a penge éle felfelé nézett, ez a kiállítási mód mutatja a kard külső oldalát.

(Ebben tér el legfőképp a katana a kicsit hosszabb tachi kardtól, amit élével lefelé hordtak, tehát ennek a külső oldala a katanával ellentétes. Ezért, ha esetleg tachit vásárolunk, azt ennek megfelelően szintén élével lefelé állítsuk ki.)