Kabuki

A múlt hétvégén a koli jóvoltából eljutottam kabuki színházba is, ami kifejezetten különleges élmény volt. (Igen, direkt fogalmaztam így.) A városban van külön kabuki színház, de most a Nemzeti Színházban játszották a Tenjiku Tokubei ikoku-banashi című darabot. Ez magyarra fordítva kb. Indiai Tokubei meséi különös országokról. Nem tudom, mi vitte a szerzőt, IV. Tsuruya Namboku-t (eredeti nevén Ebiya Genzō-t) erre a névválasztásra, mert a darab maximum 10 perce szól a főszereplő tengerész külföldi útjainak bemutatásáról. Ez az összesen 4 órás darabnak elég elhanyagolható része.

A kabuki ( 歌舞伎) a bunraku és a nó mellett a legismertebb japán színházi műfaj. Az Edó korban (1603-1868) fejlődött ki és vált népszerűvé, kiszorítva a korábbi korszak elsődleges műfaját a nót. Utóbbi az arisztokrácia által kedvelt magasztos előadásmód  volt általában valamilyen szamuráj-erény bemutatásával a középpontban. Ezzel szemben a kabuki már a polgárság műfaja és elődjével ellentétben célja a szórakoztatás és lenyűgözés. Történetei általában vagy a mitológiát dolgozzák fel, vagy csak az egyszerű polgári lét kisebb problémáit. A lenyűgözés egyik eszközeként itt már megjelenik a fejlett színházi technika is, mint például a forgószínpad, a színpadi csapóajtók, a díszlet nagyon gyors mozgatása (akár egy egész ház "összehajtása"), a szereplők villámgyors átöltözése (ez, tekintve, hogy korhű jelmezekben vannak, valóban csodálatra méltó), füst vagy eső, esetleg hangeffektek. Mindezek a mai kor nézőjének tulajdonképpen már nem jelentenek nagy újdonságot, itt inkább az a nagy szó, hogy mindezt már az 1600-as évek elején is tudták nyújtani a nagyérdeműnek.

Ami még most is igazán különlegessé teszi a műfajt, az egyrészt az, hogy minden szerepet férfiak játszanak. A kifejezetten női szerepekre szakosodott színészeket hívják onnagatának. Ezzel még önmagában nem lett volna gondom, de elég hosszú időbe telt, amíg megszoktam a nagyon mesterkélt sápítozó fejhangot. Emellett pedig a tudat, hogy egy fiatal nemes leányt vagy gésát (akinek az elnyerése biztosan központi kérdés a darabban) akár egy 60 fölötti férfi színész is alakíthat, hát mit ne mondjak azért kiábrándító. Az egyik leghíresebb onnagata egészen 80 éves koráig, a visszavonulásáig játszott fiatal lányokat.

Emellett a másik különlegessége a műfajnak a speciális sminkelés. Ezt elég nehéz lenne leírni, inkább bemutatom:

A kabukiban jártas színházlátogatók már a színész első megjelenésekor, önmagában a sminkből rájönnek a karakter főbb jellemzőire.

További érdekesség még, hogy

• a közönség soraiban fut egy emelt folyosó, a színészek így nemcsak jobbra el/balra el tudnak távozni, hanem közvetlenül a közönségen keresztül is.
• minden egyes első megjelenésekor tapsol a közönség. A taps méretéből következtethetünk arra, hogy ki az aktuálisan legismertebb vagy rangidős színész.
• a darabot folyamatosan kísérik shamizenen, egyfajta aláfestő zenét szolgáltatva.
• a párbeszédek kifejezetten lassúak, a hangzásuk pedig nagyon mesterkélt. Szerencsére kaptam egy fordítókészüléket, így mobilon real-time kaptam az angol feliratot a darabhoz. Ami angolul egy mondat volt, körülbelül 5 percig tartott élőszóban.
• Az izgalom fokozása céljából a szereplők - főleg csatajeleneteknél - gyakran beállnak különböző ultra menő pózokba, így az egész folyamat olyan mintha slow motion-ben látnánk az akciót. Vagy inkább dia képekben...

És hogy miről szólt a darab?

Hát, nehéz összefoglalni. Volt benne szerelmi háromszög, elveszett kard, szeppuku, varázslat, "én vagyok az apád", "miért ölted meg az anyádat?", kardozás, békává változás, a varázs megtörése kizárólag egy kígyó órájában született nő vérével, és persze happy end. Vagy valami hasonló, ugyanis itt a főszereplő lesz a rossz fiú, és habár megtörik a varázserejét, a sógun embere tulajdonképpen futni hagyja azzal, hogy "egyszer még úgyis találkozunk..." (Ez kifejezetten gyakori meselezárás Japánban. Rosszmájúan nem tudok másra gondolni, mint hogy ez a befejezésforma a szerzőnek még nagyon sok folytatási lehetőséget biztosít. (Lehet hogy így keletkeztek a sorozatok, sőt a szappanoperák?)