Hiroshima 75

2020.08.06

A képzésben, amiben részt veszek, az egyetemi szemeszterek végén van egy-egy pár napos osztálykirándulás vagy 'field trip', amelynek célja, hogy a külföldi diákokat jobban megismertessék nemcsak a közigazgatás tényleges működésével, de a helyi tradíciókkal, történelemmel és kultúrával is. Így jutottunk el január végén Fukusima prefektúrába, múlt héten pedig - a világjárvány miatt csak virtuálisan - Hirosimába. Mivel a túráknak nem elsődlegesen a városnézés a célja, hanem különféle workshopok és előadások a kormányhivatalok tisztviselőivel, a helyi önkormányzatok vezetőivel, vagy éppen érdekes szakmák képviselőivel, ez a rendhagyó online utazás igazából teljes értékű volt.

Nemcsak a helyi osztriga-farmok működését figyelhettük meg, de idegenvezetőnk és kameramenünk segítségével bejárhattuk Mijadzsima szigetét és szentélyeit, illetve a hiroshimai béke emlékparkot is. Nemcsak a kirándulás, de azt hiszem a teljes itt tartózkodásom egyik legmeghatározóbb (és egyúttal legmegrázóbb) élménye viszont a Keiko Ogura sannal való beszélgetés volt. A 83 éves Ogura san ugyanis hibakusha azaz atombomba túlélő, aki 8 évesen, 1945. Augusztus 6-án, az atombomba ledobása pillanatában 5 km-es sugarú területen belül tartózkodott. A beszámolója alapján próbálom most összefoglalni, mi történt pontosan 75 évvel ezelőtt:

1945 tavaszára Japán már jelentős veszteségeket szenvedett a csendes-óceáni hadszíntéren. A frontvonal egyre közelebb kerülésével az amerikai csapatok megkezdték a japán városok szisztematikus bombázását. A március 10-ei tokiói gyújtóbombázás (東京大空襲, Tōkyōdaikūshū) során, ami az emberiség történelmének (azóta is!) legpusztítóbb bombázása, több mint 1600 tonna bombát dobtak le a városra, porig rombolva a belváros 40 km2 -ét. De hasonlós sorsra jutott Oszaka, Nagoja, Sizuoka és még sok kisebb város is. Ennek hatására a hiroshimai helyi vezetés már számított egy közelgő támadásra és elrendelte a 2-6. osztályos iskolás gyerekek vidékre menekítését. Az elsősöket még túl kicsinek ítélték, hogy elszakítsák a családjuktól, a hetedikeseket és idősebbeket pedig már szolgálatra hívták segíteni egy másik megelőző műveletben, a házak lebontásában. Akkoriban a város épületeinek 80%-a fából készült, ezért egy esetleges gyújtóbombázás óriási kárt okozhatott volna a tűz gyors terjedése miatt. Éppen ezért bizonyos sávokban elkezdték lebontani az épületeket. Ez a taktika egyébként nem új keletű, már a sógunátus ideje alatt is ezt alkalmazták a várak közelében ostrom idején.

Mindeközben az amerikai vezetés döntésre jutott a Manhattan Terv keretében újonnan kifejlesztett atombomba bevetéséről, egyrészről, hogy Japánt a lehető leggyorsabban feltétel nélküli megadásra kényszerítsék (lehetőleg mielőtt a Szovjetúnió is hadat üzen Japánnak), másrészről pedig hogy az egész világ felé demonstrálják a fegyverarzenáljuk potenciálját. A hadművelethez először 17 potenciális célpontot írtak össze, amely lista végül 4 városra, Hirosimára, Kokurára, Niigatára és Nagaszakira rövidült. A parancs szerint az Enola Gay nevű B-29 Superfortress típusú bombázó repülőgép augusztus 6-án reggel ledobja a "Little Boy" fedőnevű 15 kilotonnás fissziós atombombát. Amennyiben a látási viszonyok nem megfelelőek, akkor a másodlagos célpont Kokura. Szerencsétlenségükre Hirosima lakói hatodikán jó időre és tiszta égre ébredtek.

Hirosimát elsődleges célpontként elsősorban a földrajzi elhelyezkedése miatt szemelték ki. Az Ota folyó deltájában elhelyezkedő kikötővárost ugyanis nemcsak a szárazföld felöl övezték magas hegyek, de a közeli szigetek irányából is. Ez a medence jellegű elhelyezkedés pedig alkalmas volt a bomba erejének fokozásában. (Olyannyira, hogy a Nagaszakira ledobott 22 kilotonnás, tehát erősebb bomba, a kedvezőtlenebb domborzat miatt végül kisebb pusztítással járt, mint a hirosimai.) Egy további érvet nyújtott a város bombázására, annak stratégiai kikötője, két hadtest hadiszállása, illetve egyesek szerint az is, hogy itt nem tartottak amerikai foglyokat.

A konkrét célpont a város közepén álló T alakú Aioi híd volt, ám az erős oldalszél miatt a bomba végül 200 méterrel odébb, 600 méterrel a Shima Sebészklinika fölött robbant 8.15-kor. A beszámolók szerint először egy óriási, vakító villanást tapasztaltak, majd a fülsüketítő robbanás után jött a lökéshullám. A robbanás közvetlen környezetében a hőmérséklet elére a 6000 Celsius fokot, így az itt tartózkodók egy pillanat alatt elégtek, vagy inkább elpárologtak. Néhány esetben a körvonalaik beleégett a környező épen maradt falfelületbe vagy kövezetbe, ezeket a foltokat hívják 'Hirosima árnyékainak'.

A hipocentrumhoz legközelebbi túlélő óriási szerencséjére épp lement a pincébe néhány iratért, de mire visszaért, már nem volt sem épület, sem város. Habár innen hazasétálva jelentős sugárzás érte, csodával határosan hosszú kort ért meg.

Egy másik szerencsés, Imori Kiyoko a robbanás pillanatában épp beért a 300 méterrel arrébb fekvő iskolájába, majd a lángok elől beugrott az iskola melletti folyóba. Habár a vízben ugyanúgy érte sugárzás, ő lett az iskola egyedüli túlélője.

Az előadónk, Ogura san aznap szerencsére nem ment iskolába, mivel az édesapja gyanúsnak találta, hogy aznap éjjel többször megszólalt a légvédelmi sziréna, anélkül hogy bármi történt volna, (aznap éjjel több amerikai felderítő is belépett a város légterébe) ezért inkább nem engedte el a gyerekeit a központtól távolabb lévő otthonukból. Habár a lökéshullám őket is elérte, szerencsére mindannyian megmenekültek.

A bomba pusztítását csak tovább fokozta a következtében kigyulladt város. Az összedőlt házak alól csak keveseket tudtak azonnal kimenteni, a gyorsan közeledő lángok miatt a romok alá szorultak legtöbbjét hátra kellett hagyni és a biztonságosnak vélt környező dombok és erdők felé menekülni.

A következő csapás pár órával később jelent meg a fekete eső formájában. A szálló pernye és radioaktív anyagok a légkörben kicsapódva csapadék formájában hullott vissza, ami a bőrrel érintkezve szintén jelentős sugárszennyezést okozott.

A robbanás következtében a 350 ezer lakosú város 70 ezer lakója halt meg azonnal, majd további 70 ezren a következő napokban. A sugárzás miatti szövődmények miatt 1950-re ez a szám elérte a 200 ezret. A Béke Emlékparkban elhelyezett szarkofágban gyűjtik az atombomba miatt meghalt emberek nevét és minden évben az évfordulón kibővítik a listát. Jelenleg 316 ezer nevet rejt a sír.

"Please rest in peace, for we shall not repeat the error. -  安らかに眠って下さい 過ちは 繰返しませぬから"
"Please rest in peace, for we shall not repeat the error. - 安らかに眠って下さい 過ちは 繰返しませぬから"

Habár a város helyreállítása azonnal megindult, három napon belül(!) már bizonyos helyeken helyreállítottak elektromos vezetékeket és utakat, a túlélőknek a betegségek és trauma mellett még egy problémával kellett szembenéznie: a diszkriminációval. Mivel akkoriban a nukleáris technológia egyáltalán nem volt ismert, senki nem tudhatta, hogy pontosan milyen egészségügyi hatásai lehetnek. Ezért a Hirosimából érkezőket egyre nagyobb gyanakvás övezte. Nemhogy munkát nem kaptak, de a házasodási esélyeik is eltűntek, hiszen a családok óva intették gyerekeiket, hogy hirosimai párt válasszanak és esetleg beteg gyerekeik szülessenek. Mindez azt eredményezte, hogy a túlélők nemhogy nem sosem beszéltek a származásukról, vagy élményeikről még a családjuknak sem, de egyenesen letagadták, hogy Hirosimában jártak.

A betegségtől való félelem persze indokolt volt, hiszen fokozatosan jelentek meg új esetek, bizonyítva hogy a sugárzás hatása nem múlik el nyomtalanul. A talán a legismertebb hibakusha Sadako Sasaki, aki 2 éves volt a bombatámadás idején. A kislány sebesülés nélkül megúszta a háborút és sokáig egészségesnek tűnt, azonban 12 évesen megállapították a leukémiát. Egy legenda szerint, ha hajtogatsz ezer darumadarat, egy kívánságod teljesül. Ezért Sadako is belefogott az origami madarak készítésébe, remélve, hogy ha sikerül befejeznie, meggyógyul. Végül 1300-ig jutott. Darvat tartó szobra szintén az emlékparkban található egy kiállító terem mellett, ahol a világ minden országából küldött origami madarakat állítják ki, mielőtt elégetnék azokat. (A sintó vallás szerint az égetés során jut majd el kívánságunk vagy üzenetünk az istenekhez.)              

Sadako darumadara
Sadako darumadara
...és az enyém
...és az enyém
© 2019 Éva MB.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!