Az Utazás

Eljött hát a nagy nap! Szeptember 30-a, azaz a Japánba költözésem napja. Az egyetemtől már hetekkel ezelőtt megkaptam a repjegyem elektronikus számláját. Hiányérzetem volt, hogy most nem tudok/kell elektronikusan becsekkolni és kinyomtatni a beszállókártyát. Már felkészültem, hogy a poggyászfeladásnál majd kapok egy szép kis csekket a becsekkolás díjáról, de szerencsére nem így lett, gond nélkül megkaptam a boarding passt és gyorsan érzékeny búcsút vettem bőröndjeimtől.

Azért persze nem mehetett minden simán, a reptérre érkezéskor még gyorsan lemérettem a két bőröndöt, amelynek illett volna egyenként 23 kilót nyomnia. Nem tudom, kinek van otthon olyan mérlege, amire pontosan ráfér egy óriási bőrönd, a pakolásnál én sajnos egyetlen egy dolgot tartottam szem előtt, mégpedig azt, hogy meg tudjam emelni, vagy legalább leemelni a szalagról a teli bőröndöt. Így persze túllőttem a célon és a terminálban tudatosult, hogy negyed óra alatt valahogy 5 kilótól meg kell szabadulnom. (Őszintén szólva nem néztem utána, hogy ilyenkor fel sem engedik a bőröndöket vagy csak pótdíjat szabnak ki, én egyiket sem akartam megkockáztatni...)

Végül egy pár dolog kivételével és a laptop külön szatyorba helyezésével elértem az álomsúlyt: 23,3 és 22,7 kg. Egy év cuccai...

A repülés Helsinkiig teljesen simán ment, épp vészkijárathoz szólt a jegyem, így kiélveztem az extra nagy lábteret és kényelmet.

A 3 órás transzfer gyorsan eltelt, ebből - nem túlzok - 25 percem ment el csak arra, hogy átsétáljak a megfelelő kapuhoz. Habár már kétszer is repültem Helsinkibe, átszállnom még sosem kellett és így nem tudatosult bennem mennyire óriási reptér és mennyire ráállt az Ázsiába tartó járatokra. Egy vacsi és egy kényelmes kávézás után a Moomin palacsintázóban végre eljött az idő és egy órával a felszállás előtt megnyitották a kapukat a buszokhoz, amelyek több csoportban vitték el az utasokat a repülőhöz. Én szerencsére (vagy nem) ablak mellett ültem, így az elsők közt szállítottak be.

Már sokszor repültem, de eddig Dublin volt a legmesszebbi úti célom, szóval nem nagyon tudtam hogyan rákészülni a 9 és fél órás útra. 

Az utazás első pár órája gyorsan eltelt, filmet néztem (Tolkien) és vacsiztam, majd igyekeztem (volna) aludni, ami valamiért sajnos bárhogy próbáltam nekem nem ment. Nem úgy az összes szomszédomnak. Ez utóbbi miatt persze a felállásról és a lábam megmozgatásáról sajnos le kellett mondanom. Elkezdődött a szokásos "ha most elalszom, még x órát tudnék aludni" számolgatása.

Álmatlanságomnak volt azért pozitívuma is: Finn idő szerinti 00.10 perckor ugyanis láttam a gyönyörű napfelkeltét a felhőtenger felett.

Egy bőséges reggeli után a járat helyi idő szerint reggel 9-kor landolt Tokió Naritán. Tadaima!!! ^ ^